Herbert von Karajan ma a romantika egyik kulcsművét, Berlioz Fantasztikus Szimfóniáját játssza a Philharmonia Zenekarral. Félrevezető címe ellenére a mű megnevezése nem elsősorban a mű különleges arányaira vagy zenei minőségére vall, hanem a tételeinek témát adó fantáziákra és látomásokra. Az 1830-ban keletkezett szerzemény alcíme szerint epizódokat mutat be egy művész életéből. Közelebbről egy költő látomásait festi meg, aki reménytelen szerelmében ópiumhoz folyamodik, és ennek következtében látomások kerítik hatalmukba. Az öt képnek életrajzi eredete van: Berlioz csakugyan reménytelen szerelmet táplált egy angol színésznő, bizonyos Harriet Smithson iránt. Az öt tételen végigvonul egy Berlioz által rögeszmének nevezett vezérmotívum, más szóval az imádott nő portréja. A komponista ezzel a művével programzenei művek sorának nyit utat, számos romantikus pályatársa számára mutatva példát, nem utolsó sorban Wagnerrel. A tételek: Álmok, szenvedélyek; Bál; Jelent a mezőn; Kivégzési menet; Boszorkányszombat. Melankólia, szenvedély, vallási elragadtatás, szerelmi pátosz, sodró szerelmi szédület, pastorale idill és vad vihar, gyilkosság és bűnhődés, démoni orgia és haláltánc váltakozik a szimfóniában – valóságos romantikus érzelemvihart idézve fel.
