800 hanglemez, több mint százmillió eladott példány. A számok nyelvén így fest Herbert von Karajan hozzájárulása a klasszikus zenei archívumokhoz. A precizitásáról, szigoráról és igényességéről híres osztrák karmester csaknem egyeduralkodóként állt a lemezipar csúcsán, több évtizeden keresztül. Sikerei már a harmincas évek második felében egyaránt tekintélyt szereztek számára szimfonikus és operakarmesterként is. A Berlini Filharmonikusok élén 1954-ben sikerre vitt amerikai koncertkörutat követően a zenekar örökös karnagyává választották, ami nem állt útjában Karajan diadalmenetének a világ összes jelentős zenekarával. Most a berliniekkel játssza az első és a második tételt Paul Hindemith Mathis, a festő című szerzeményének szimfónia-változatából. A felvétel 1957-ben készült.
Hindemith Mathis, a festője után most Sibelius 4., a-moll szimfóniáját halljuk Karajan és a Philharmonia Zenekar 1953-ban készült felvételéről. Az 1911-ben bemutatott alkotást egyes elemzők a huszadik századi szimfonikus irodalom egyik csúcsának tekintik. Sibelius, aki – saját szavait idézve – a tiszta vizet kereste zenéjében a mások által felkínált vegyes koktélok helyett, immár maga mögött hagyja Csajkovszkij kísértő árnyát, és az északi táj látványától a lélek kietlen tereire irányítja a hallgató figyelmét. Különösen megrendítő a harmadik tétel kiúttalansága, drámaisága. Karajan felvétele 1953-ból való.
