Zenei kincsestár

A Zenei Kincsestárban ma este nápolyi, torinói, bécsi és londoni operaházakban vendégeskedünk a barokk opera fénykorában, az 1724 és 1735 közötti években. Senkit se tévesszen meg a színhelyek nemzetközisége: a Cecilia Bartoni és az Il Giardino Armonico régizenei együttes bravúros előadásában fölcsendülő mind a négy ária szerzői az olasz föld szülöttei, ami az olasz zenei ízlés egyeduralma mellett bizonyít. Az ugyancsak olasz földön, Claudio Monteverdi által megteremtett műfaj, az opera félévszázadon keresztül változatlan formáit a nápolyi Alessandro Scarlatti alakította ki, és honfitársai csakúgy, mint az olasz mesterek fogásait elsajátító német és francia zeneszerzők ebben a felfogásban komponálták látványos színpadi műveiket lényegében Gluck megjelenéséig. Akinek legnagyobb érdeme a zene drámai hitelességének előtérbe helyezése volt. Olykor a virtuozitás és a szeszélyes díszítettség kárára is. Visszatekintve ez a magyarázata annak, hogy a fölfoghatatlanul termékeny barokk zeneszerzők áriái a legritkább esetben mutatnak föl egyéni vonásokat. A kor elvárásai szerint egy-egy ária kettős szerepet töltött be. Dramaturgiai küldetése az volt, hogy a cselekmény egy-egy pontján minél érzékletesebben kifejezze a hős vagy hősnő pillanatnyi lelkiállapotát: felindultságát, bánatát, dühét vagy csalódottságát. Ami pedig legalább ilyen fontos volt: hogy a szereppel megtisztelt énekes számára lehetőséget teremtsen virtuóz technikája megcsillogtatására. A ma fölhangzó áriák márpedig minden idők legnevesebb castrato énekese, Farinelli számára íródtak, akinek föllépéseit olyan várakozás előzte meg és olyan elragadtatás övezte, hogy a színpadi cselekmény voltaképp lényegtelenné is vált mellette. Elsőként Nino áriáját halljuk Nicoló Porpora Semiramis asszír királynő című operájából.
1732-ben Farinelli Torinóban vitte sikerre Riccardo Broschi Merope című operáját. Cecilia Bartoli Epitide áriáját énekli.
Amikor Farinelli – ugyancsak 1732-ben – a bécsi udvari opera deszkáira lépett, nem egyszerűen az olasz, de egyenesen a velencei operaélet küldötteként ünnepelték Antonio Caldara Ábel halála című operájának címszerepében.
Cecilia Bartoli Aci megejtő áriájával búcsúzik Nicoló Porpora Polifemo című operájából, amely Farinelli londoni jutalomjátékaként került színre 1735-ben.