A vasárnap muzsikusa

Újabb zenei csemegék várják Önöket az 1865 és 1936 között élt orosz romantikus komponista, Alekszandr Glazunov életművéből. Glazunov egyike volt azon komponistáknak, akik a nyugat-európai műzene kompozíciós elvárásaiba sikerrel oltották bele nemzetük zenei hagyományait. Rimszkij-Korszakov fölfedezettjének egyik első méltatója, Vlagyimir Sztaszov így írt a pályakezdő Glazunovról: „Valóságos mester. Zenéje hihetetlen széles sodrású, erőteljes, ihletett, elbűvölő szépségű, ötletgazdag, olykor humoros, másutt szomorú, szenvedélyes – és minden esetben elragadóan tiszta és eredeti.” Nem csoda, hogy a mester halálhíre húsz esztendővel később káprázatos gyászzenére ihlette Glazunovot, amelynek a zenekari prelűdöt választotta fomája- és címeképpen. Minthogy nem tartozott a formai újítók közé, megdöbbentő, hogy milyen modern hangzásokra indította Glazunovot a gyász. A Moszkvai Szimfonikusokat Igor Golovcsin vezényli.

Hogy az iménti gyászprelűddel elbúcsúztatott Sztaszov szavait igazoljuk, hallgassunk meg egy korai Glazunov-szerzeményt, amely a komponista minden, korábban fölsorolt erényét bemutatja. Nem véletlenül: a Karakterisztikus szvit – mint címe is jelzi – nyolc tételében egy-egy markáns zenei típust juttat szóhoz, miközben csak úgy fürdőzik az orosz és a kaukázusi folklór egzotikumában. Ráadásul mindegyre utal az elődök és a kortársak – Csajkovszkij, Borogyin, Rimszkij-Korszakov és mások – szerzeményeire: olyan tanulmánydarab tehát, amely a jövő valódi mesterét mutatja be, aki mindent megtanult a régiektől, amit csak lehetett. A források szerint a sorozat első vázlatai zongorára íródtak, így föltehető, hogy az épp Rimszkij-Korszakov keze alatt formálódó szerző a mester buzdítására fogott hozzá a zenekari hangszereléshez. A tanár megérzése csalhatatlannak bizonyult: Glazunov mind a zenekari hangszínek, mind a balettszvitek terén a legelsők közé emelkedett.

Glazunovtól mára stílusosan a Karnevál című, 1892-ben keletkezett, látványos zenekari nyitánnyal veszünk búcsút.