Az 1865 és 1936 között élt Alekszandr Glazunov szerzeményeit bemutató sorozatunkban ma a romantika melodikus gazdagságának valóságos parádéját kínáljuk Önöknek. Mindhárom ma fölhangzó zenekari szerzemény programzene, hangokból és zenei atmoszférából szőtt zenei költészet. 1907-ben keletkezett drámai nyitányának Glazunov látványos címet adott. A végzet éneke szenvedélyes vallomás az élet romantikus végleteiről, elbukás és fölmagasztaltatás Liszt módján fölfogott szélsőségeiről. Nem véletlen, hogy a szerzemény többször utal Beethoven 5., úgynevezett Sors-szimfóniájának nevezetes kezdőhangjaira. A Moszkvai Szimfonikusokat Igor Golovcsin vezényli.
Ha az imént elhangzott mű, A végzet éneke a romantika tragikus hőskultuszának áldoz, Glazunov következő két szerzeménye a korszak másik vonzalmát, az orientalizmust, azaz a keleti világ egzotikuma iránti érdeklődést képviseli. Glazunov balettzenéiből tudnivaló, hogy keleties tónusokért még csak el sem kellett hagyni a hatalmas orosz birodalmat, hisz a kaukázusi népek folklórja bőséges anyagot kínált feldolgozásra. Az 1889-ben keletkezett Keleti rapszódia zenei képsorozat egy mesebeli városról – az egyes tablók a város éjjeli álmát, az ifjak reggeli táncát, egy öregember balladáját, a vitézek visszatérését és a győzelmi ünnepet jelenítik meg. Nem véletlen, hogy Glazunov Repinnek, a festőnek ajánlotta művét. A Moszkvai Szimfonikusok élén továbbra is Igor Golovcsin.
A mai utolsó Glazunov-szerzemény, a Keleti álmok, ha ez lehetséges, még az iménti Keleti rapszódiánál is egzotikusabb. Pedig annak előtanulmányaként is hallgatható: három évvel korábban, 1886-ban keletkezett. Az Orosz Filharmonikus zenekart Dimitrij Jablonszkij vezényli.
