Zenei kincsestár

Szerda esti zongorabérletünk ma esti „vendégkomponistáját” elsősorban az orgona szerelmesei ismerik. Közülük is jobbára az ínyencségek kedvelői. Méghozzá a francia későromantika orgonamuzsikájának hívei. Ellentétben a barokk időszakával, amikor a billentyűsdarabok tetszés szerint előadhatók voltak csembalón vagy orgonán, a zongora és az orgona útjai ekkorra meglehetősen eltávolodtak egymástól. Mindkét hangszer tónusa gazdagabbá és egyénibbé vált, és ezzel együtt finomodtak a technikai és kompozíciós lehetőségek. Míg Bach szinte azonos zenei architektúrákban gondolkodott, akár csembalóra, akár orgonára írt, Liszt már egészen eltérő hatásokkal operált az egyik és a másik hangszeren. Rajta kívül nem is igen találunk olyan zeneszerzőt, aki ekkoriban mindkét billentyűs hangszernek mestere lett volna. Ezért is megy fölfedezésszámba a brazil származású Sergio Monteiro fölvétele Louis Vierné zongoraműveiből. Hisz az 1870 és 1937 között élt Vierné a francia romantikus orgonaművészet jeles mestere, hat orgonaszimfónia szerzője. Pedig életművének jó fele zongoramű vagy zongorás kamarazene illetve dal! A majdnem teljesen világtalannak született Viernének egy egész sor szemműtét is csak homályos látást adott vissza. Talán ennek is tudható be, hogy a hangok birodalmában tájékozódott a legtökéletesebben. Már gyermekkorában elnyert minden elnyerhető zenei díjat, 1930-ban végül a Becsületrendet is. Cesar Franck asszisztenseként pedig az egyik legjelesebb orgonaművész és orgonatanár vált belőle. Előbb a Saint-Sulpice templom, majd a Notre Dame orgonistájaként működött. Európai és amerikai koncertturnék sokaságát járta végig, hogy előteremtse a Notre Dame orgonájának rendbehozatalához szükséges összeget. A halál is legkedvesebb hangszere mellett érte, éppen 1750. hangversenye közben. Vajon képes volt-e lépést tartani a zongorás irodalom fejlődésével egy olyan korszakban, amely Debussy és Ravel új felfogásának készíti elő az utat? Mint arról hamarosan Önök is meggyőződhetnek: a válasz igen. Korai, 1893-ban megjelentetett Két zongoradarabja, az Őszi impressziók és az Intermezzo Mendelssohnt idéző két „dal szöveg nélkül.”

A Burgundiai szvit kezdőütemeinek hallatán az az érzésünk támad: egy ismeretlen szerzemény bukkant föl Debussy műhelyéből. Ha pedig a sorozat 1899-es keltezését is tekintetbe vesszük, Vierné csakugyan a XX. századi zongoraművészet előfutárának tekinthető. Nem is szólván az utolsó karakterdarab címéről: Holdfény… Ne feledjük: hat esztendővel járunk Debussy szerzeménye előtt!