Zenei kincsestár

1-4. Ha ki szeretnénk deríteni, ki is volt Mr. John Playford, legjobb, ha nem a zenei lexikonokhoz fordulunk. A leghíresebb, 1651-ben kiadott angol tánciskola szerkesztőjéről jóval színpompásabb képet kapunk, ha korabeli forráshoz folyamodunk. Nevezetesen egy makulátlan hitelű úriember, bizonyos Samuel Peys naplójához. Mr. Peys valódi XVII. századi angol gentleman volt: az admiralitás pontos hivatalnokaként nem csupán a tengerészeti kiadásokról, de a kor társas életéről is fáradhatatlanul naplójába vezette mindazt, ami arra érdemesnek tetszett. Márpedig a napló olvastán kétséget kizárólag megállapítható, hogy a kora barokk Anglia második legfontosabb nemzeti ügyének –az Admiralitás hatáskörébe tartozó tengeri csaták után- a zenei elfoglaltságok számítottak. A magukra adó úriemberek olyan fontosságot tulajdonítottak Mr. Playford angol táncmesterének, az illendő és kecses táncok kódexének, amely szinte már magának a Magna Chartának fontosságához mérhető. Nem is csoda: a kor polgári élete alig különbözik a színház világából. Kitetszik ez abból is, hogy Mr. Playford gyűjteményébe allegorikus táncok sora is bekerült, Thomas Ravenscroft neve alatt. Mai angol táncvigalmunkhoz a kiváló régizenei együttes, a Lautten Compagney húzza a talpalávalót.

5-8. A mi admiralitás-és táncszakértőnk, ha épp nem Mr. Playford Angol Táncmesterét tanulmányozta, családjával együtt szakadatlanul muzsikált. Még arra is gondja volt, hogy a zenéhez konyító inasokat és szobalányokat fogadjon meg a ház körüli teendőkhöz. S hogy miféle hangszerek szóltak a korabeli angol házban? A mai zenehallgató számára elképzelhetetlenül sok fajtájú furulya, a lant mellett más, egzotikus pengetős hangszerek – és persze a meleg hangú gambafélék. Samuel Peys naplójából kiderül, hogy a jól nevelt uraságok háztartásához éppúgy hozzátartozott a violás szekrényke, mint a pipatórium a mi régi jó táblabíráink házához. Ha összejött a ház népe, és kezükbe vették a hangszereket, felcsendülhettek végre Mr. Playford saját szerzeményei is: a „Ha volna itt egy lányka”, a „Parson búcsúja”, a „Szellemkirály” – mindenekelőtt pedig – a Zenei Kincsestár hallgatóira is gondolva- a „Péntek éjjel”…

9. Újabb színházi komponista következik: Henry Purcell izgalmas táncmuzsikája illusztratív tanulmány a reneszánsz és a barokk felfogás egymásba játszásáról.

10-15. Intsünk búcsút Peys főszámvevő kedélyes otthonának Mr. Playford legnépszerűbb táncdallamaival, melyek közt máig ismert régi angol sláger is akad. Ha kedvük kerekedett, a Zenei Kincsestár után Önök is szedegessék elő furulyáikat, violáikat és csörgődobjaikat – Peys uraság minden körülményt számba vevő naplójából azt is megtudhatjuk, hogy az éjszakai udvari muzsikálás nagy tetszést szokott aratni a szomszédság köreiben – az 1760-as évek Angliájában legalábbis…

LEKONF: A Zenei Kincsestárban Mr. Playford Angol Táncmesteréből muzsikált a Lautten Compagney. A műsort Marton Árpád szerkesztette.