A vasárnap muzsikusa

1. A Magyar Katolikus Rádió Lengyel Hetének műsorfolyamában ma – megszakítva Haydn és Mendelssohn közös bicentenáriumára emlékező sorozatunkat – egy olyan világszerte elismert lengyel zeneszerzőt mutatunk be, akinek munkássága, akár cseppben a tenger, jól példázza, milyen szerepet vitt a lengyel nemzet Európa újjászületésében, a kommunizmus lerombolásában. Krzysztof Pendereckiről van szó, aki a lengyel avantgard vitán elül álló éllovasaként sorsszerű módon jutott el a keresztény gondolat egyetemességéig, és aki ekképpen a lelki rendszerváltás megtestesítőjének nevezhető. Ma felhangzó szerzeményeinek értő befogadásához nélkülözhetetlen, hogy röviden felidézzük, miként törtek föl paradox módon évszázados források a kísérletező művészetek körében kontinensünk keleti felében. A polgári társadalmak civilizációs konzervativizmusa ellen lázadó avangtard mozgalmak a szovjet hatalmi övezetben további ösztönzéseket nyertek az állam kulturális hegemóniára törő, propagandisztikus gépezetének tilalmai, sokszor üldözése révén. A szocialista kultúrpolitika által kizárólagosan kanonizált, ideologisztikus ember- és művészeszme uralma a nyugati társadalmak körében jelentkező kritikai avantgard motívumainál is erőteljesebb késztetést jelentett a súlyos egzisztenciális tapasztalatok, a talajvesztett lét élményének lényegre törő kifejezésére. Pendereckit különös módon e rendíthetetlen kritikai figyelem tette a nemzeti – és elsősorban lelki – örökség prófétikus erejű újrafelfedezőjévé. Nem áll egyedül e tekintetben a korszak Kelet-Közép-Európájában: az észt Arvo Pärt hasonló pályakezdet és azonos sorsélmények birtokában alakítja ki korszerű tradicionalizmusát-miszticizmusát. A nemzedékének legtehetségesebb lengyel komponistájaként ünnepelt Penderecki kíméletlen lényegkeresése során Pärthez hasonló módon lel rá a keresztény szellemiség örökre megújuló forrásaira. Muzsikája – egy kommunista rezsim számára elfogadhatatlan módon – hamarosan az egyházi-biblikus tematika követévé válik, amelyet bámulatos kohéziós ereje és letagadhatatlan világsikere óv meg az elhallgattatástól. Stabat Matere, Lukács-passiója talán abban lelik meg sikerük magyarázatát, hogy komponistájuk, akárcsak a Hirosima emlékére szerzett vonósművében, e szerzeményekben is a modern ember zavarodottságának pőre, csontig hatóan őszinte ábrázolásával festi meg a kor tragikus arcélét, törlesztve ezzel némiképp a nyugati egyházzene Bartók és Sztravinszkij óta fennálló tartozását az ősi keresztény gondolat új zenei formákban való kifejezése tekintetében. Most a gdanski felkelés áldozatainak emlékére írt, Lech Walesának és a Szolidaritásnak ajánlott Lacrimosa következik Jadwiga Gadulanka és a Lengyel Rádió krakkói Szimfonikus Zenekara felvételéről, a szerző vezényletével.

2-5. Mielőtt Penderecki 1975-ben kiadott Magnificatját lejátszanánk, érdemes felidézni mindazt, ami szerzőnk bemutatásakor a modern ember létélményéről és a kortársi egyházzene adósságairól elhangzott. A Lukács-evangélium Mária-imádságának komponistája úgy jelöli ki a misztérium zenei köreit, hogy pillanatig sem enged a téma barokk és klasszikus előképei csábításának. Penderecki Magnificatja a kiúttalanság fogaskerekei közt őrlődő társadalom elementáris kiáltása az Örömhír biztonságáért, a kegyelem megtisztító zuhatagáért. Ha – mint Adorno fogalmazott – Auschwitz után nem lehetséges költészet, hogyan is várhatnánk egy letiport keresztény nemzet komponistájától, hogy beérje a hagyományos vallásos érzület komfortos eszköztárával? Penderecki Magnificatja ettől válik katartikus erejűvé, gyónásosan őszinte, kegyelemre nyíló, prófétai fohásszá. A Lengyel Rádió Nemzeti Szimfonikus Zenekarát és a Krakkói Filharmonikus Kórust a szerző dirigálja.