1. Fölszabadító fájdalom. Talán így jellemezhetnénk a hatást, amelyet Szergej Rahmanyinov nemsoká felhangzó szimfonikus költeménye, A Holtak Szigete gyakorol lelkünkre. Mintha a halál tényével való szembesülés Kübler-Ross, a neves pszichoterapeuta által leírt útját járnánk be a mű hangjaira: a tiltakozás, hitetlenkedés, lázadás és elfogadás stációit egy bárka nyomában, amely az éjszakai tenger sötétjében ringatózik az ismeretlen Túlpart felé. Bárka és tenger; tengeri utazás az életen túli tartományba: - ismert a Khárón ladikjának képe, és ma már azt is tudjuk: a víz, az őstenger a tudattalan, az embernél nagyobb, eredendő hatalom jelképe a lelkünk mélyén - hullámzó ismeretlen, amely fölött -A Szentírás békét sugárzó kifejezésével - Isten Lelke lebeg. Halottaink emlékestéjén szálljunk hát Rahmanyinov hajójára, és nézzünk szembe bártan az éjszakával, amelynek túlpartján szeretteink várnak bennünket. A Concertgebouw Zenekarát Vladimir Ashkenazy vezényli.
2. "Ha a halál völgyében járok is, nem félek a rossztól, mert Te ott vagy velem" - énekli a 23. Zsoltár: "Az Úr nékem pásztorom". A keresztény halálfélelmét a föltámadt Pásztor hite oszlatja szét. A zarándok egyház énekét Schubert megzenésítésében a Monteverdi Kórus adja elő Malcolm Bilson fortepiano-kíséretével, John Eliot Gardiner vezényletével.
