1-4. A korszakos magyar karmester, Széll György legendás együttesével, a Clevelandi Zenekarral és Rudolf Serkin zongoraművésszel játszotta lemezre Johannes Brahms két zongoraversenyét. Az 1858-ban befejezett, Schumann emléke által ihletett d-moll koncert után 23 esztendő telt el, mire napvilágot látott a komponista második, B-dúr zongoraversenye. A sokakat meglepő előzményhez képest ezúttal szólisztikusabb, bravúrosabb szerep jut a zongorának, amelyet a mű 1881-beli, pesti premierjén maga Brahms szólaltatott meg. A szóló és a zenekar párbeszédének kezelésében Brahms nem csupán az első zongoraverseny, de hegedűversenye óta is jelentős előrelépéseket tett. Szokatlan a versenymű-irodalomban, hogy a második tétel Scherzo. Igaz, a koncertet négytételes mivolta eleve a szimfonikus szerkesztéssel rokonítja. A szerkesztés tekintetében is ritka kidolgozottságú tételek sorába balladisztikus lassútétel ékelődik költői csellóbetéttel, a zárótétel magyaros motívuma pedig bizonyára a bemutató közönségének kíván kedveskedni.
