1-4. A 120 esztendeje elhunyt Csajkovszkij 64-es opusszámú, 5., e-moll szimfóniája egyike a komponista legismertebb szerzeményeinek. Első három szimfóniájában Csajkovszkij sikerrel kísérletezte ki a nyugati szimfóniastílus – mindenekelőtt a szonátaforma – és az orosz melodikus örökség találkoztatását. Negyedik szimfóniájában a személyes érzések melankolikus, sokszor tragikus hangját is szóhoz juttatta. Ötödik szimfóniáját ismét egy végzetmotívum fémjelzi. Csajkovszkij 1888-ban látott neki a komponálásnak, egy nyugat-európai hangversenyturnét követő letargikus hangulatban. Ő maga így jellemezte a nyitótételt: „Teljes meghajlás a sors, illetve a végzet kifürkészhetetlen hatalma előtt.” Ez a sorsmotívum a szimfónia mind a négy tételében visszatér, hogy a fináléban az emberi tartás és akarat diadalát, felülkerekedését hirdesse. A Chicagói Szimfonikusok élén Claudio Abbado.
