A nyugat-európai és az orosz zene első számú összebékítője, a 120 esztendeje elhunyt Csajkovszkij 6., h-moll szimfóniája alig néhány héttel azelőtt csendült fel, hogy szerzője és dirigense – máig talányos módon – távozott az élők sorából. Csajkovszkij fejében évek óta érlelődtek a mű tervei, egyes témák vázlatait már a negyedik szimfónia idején papírra vetette. Ami pedig a tervek mellé adott eligazításait illeti, a mű megnevezése: Patetikus, éppilyen joggal lehetne Végzetes vagy Sorsszerű is. A komponista így ír a szimfónia programjáról: „ez a program mindenki számára talány lesz, mivel teljességgel szubjektív érzések alkotják. Utazásom alatt, miközben gondolatban komponáltam, nemegyszer fakadtam könnyekre.” A kezdő és a zárótétel komor, végzetszerű atmoszféráját Csajkovszkij a két középső tétel táncos dinamizmusával teszi kontrasztossá. Szinte a népi életerő és a társasági sikerek elérhetetlen illúziói állnak itt szemben a magányos lelket marcangoló kísértésekkel. Visszaadva a szót a zeneszerzőnek: „Ez a mű válasz a Gondviselés kifürkészhetetlen terveire.” Noha mind a mai napig vitatott, vajon Csajkovszkijt valóban foglalkoztatta-e az élet eldobásának gondolata, a Patetikus szimfónia mindenesetre megrázó összegzés, egy otthontalan művész nagy testamentuma. A Chicagói Szimfonikusok élén Claudio Abbado.
