1-3. Két világjáró muzsikusunk, Baráti Kristóf hegedűművész és Würtz Klára zongoraművész 2011 és 2012 fordulóján a pécsi Liszt Ferenc Hangversenyteremben lemezre vette Beethoven összes hegedű-zongoraszonátáját. A vállalkozás nemzetközi érdeklődést váltott ki, annál is inkább, mivel Baráti Kristóf maga fűzött ismertetéseket a szerzeményekhez. Műsorunkban mi is a művész meglátásait idézzük. Baráti Kristóf mindenekelőtt siet leszögezni, hogy bár a komponista hegedűkísérettel ellátott zongoraszonátának nevezi korai alkotásait, a korszellemnek tett engedmény dacára már az 1798-ban keletkezett első szonátahármas egyenrangú partnerekként tekint a két hangszerre. Már csak amiatt a kevéssé ismert tény miatt is, mivel Beethoven maga kisgyermekkorától fogva kiváló hegedűművészek keze alatt fejlesztette hegedűjátékát. A művész másik fontos észrevétele, hogy valahányszor Beethoven hármas ciklusokkal lép közönség elé, következetesen törekszik a sokszínűségre. Valamennyi szonáta-triász magában foglal egy nagyszabású, egy lírai és egy „nehezen besorolható” szerzeményt. A Salierinek ajánlott, opus 12-es füzet értetlenkedést váltott ki a kritikusok körében. „Beethoven a maga útját járja, de micsoda bizarr utat! Tanult, tanult és egyre csak tanult – de semmi természetesség semmi dal. … Az ember a végén elveszti a türelmét vagy az élvezetét.” Beethoven önérzetesen replikázott: „Mondjanak, amit csak akarnak. Locsogásukkal senkit sem fognak halhatatlanná tenni, sem elvenni a halhatatlanságot Apolló kegyeltjeitől.” Következzék az 1., D-dúr szonáta, variációs lassútétellel és táncos záró rondóval.
4-6. A második Beethoven-szonáta hangneme A-dúr. Hangvétele Mozarthoz közelítő, könnyedebb.
7-9. Az opus 12 harmadik darabja Esz-dúrban íródott. A cikluson belül szintézist teremt szövésmódjának összetettsége és a spontán hatás tekintetében.
