A vasárnap muzsikusa

1. Liszt szimfonikus költeményeinek sorában ma elsőként a 200 éve született magyar géniusz egyik legismertebb alkotását hallgatjuk meg. Az 1854-ben, a weimari udvari színházban bemutatott Les Préludes, azaz Előjátékok című kompozíció keletkezésének története sok félreértést eloszlat a programzene műfaja körül. Ez az egyetlen tételének során nagyszabású témavariációkat, négy tematikus fejezetet fölvonultató darab voltaképpen utólagosan lelt rá irodalmi programjára. Liszt ugyanis eredetileg nem Lamartine hatása alatt fogott hozzá a műhöz. 1844-ben Marseille-ben koncertezett. Egy helyi költő, Joseph Autran verssel ünnepelte a zongoristát, a dalárda pedig szerenáddal tisztelgett előtte. A fogadtatás és a tenger látványa annyira lenyűgözte a zeneszerzőt, hogy azonnal kórusművet írt a költő egyik versére. Az északi szél – szárnyaló himnusz a szabadsághoz című kórusmű néhány nap múlva el is hangzott a dalárda hangversenyén. Egy évvel később Liszt további három Autran-verset alkalmazott énekkarra: A hullámok, A csillagok és A föld címűeket. A négy kórusmű arra ösztönözte Lisztet, hogy nyitánnyal egészítve ki őket, egységes szimfonikus változattá ötvözze a témákat. A zenekari változat A négy elem munkacímet viselte, majd amikor Liszt találkozott Alphonse de Lamartine meditatív költeményével, utólag a Les Préludes címet illesztette a műhöz. Könnyűszerrel megtehette: a költemény éppúgy, mint a Liszt-mű a korszak alapérzésének legjavát sűríti magában: a természet rajongó kultuszát, a sors viharait, az idealizált szerelmet és a hősiséget. Liszt Les Préludes-jét a Lipcsei Gewandhaus Zenekara játssza, Kurt Masur vezényel.

2. A Les Préludes 1854-es bemutatóját négy évvel előzte meg a most következő Liszt-költemény, a Prometheus első előadása. Igaz, nem a ma ismert, önálló formában, hanem kórusok előjátékaként. Weimarban az 1744 és 1803 között élt költő, Johann Gottfried Herder szobrának leleplezésére készültek. Az esemény alkalmából részletek hangzottak el A láncaitól megszabadított Prométheusz című Herder-drámából. Liszt e dráma részleteit választotta ki megzenésítésre. Nem csak az apostolként tisztelt költő alakja, de Prométheusz története is igencsak beleillik Liszt világába: a tüzet ellopó görög titán, az emberek megvilágosítója, aki keservesen megbűnhődik megváltó tettéért, igazán alkalmas romantikus idol. Liszt az előszóban azt sem rejti véka alá, hogy Krisztus-előképet, tragikus megváltói alakot lát Prométheuszban, akinek sorsát a darab végén diadal koronázza.

3. Prométheusz mítosza után következzék most egy tragikus történelmi hősmítosz, Mazeppa története, amelyet Liszt először a Transzcendens etűdök sorában, zongorára komponált meg, majd 1854-ben zenekari változatát is bemutatta. Mazeppa alakja a lengyel-ukrán harcok lapjairól lépett be a romantikus hősök panteonjába: Puskin, Lord Byron és Victor Hugo költeményt, Csajkovszkij operát írt róla. Noha Mazeppa voltaképpen intrikus cselszövő, aki orosz, lengyel és svéd uralkodók kegyébe férkőzve kijátssza őket, és hatalmáért a legaljasabb árulástól, apósa elárulásától sem riad vissza, a Puskin utáni romantikusokat csak nem mindennapi bűnhődése érdekelte. Mazeppát ugyanis lovához kötözték, amely vad vágtában hurcolta keresztül erdőn-mezőn. A lovához kötözött lovas alakja a romantikusok szemében különös metamorfózison ment keresztül: a tehetségéhez béklyózott lángész szimbólumát látták Mazeppában, akit a világ üldözéssel jutalmaz.