Zenei kincsestár

Zeneszerzők és zeneteoretikusok fél évszázad óta keresik a szakrális kifejezés hiteles módozatait a modern kor zenei nyelvén. A modern ember számára zenei formában megnyilvánuló vonzó és megrendítő titok -mysterium fascinans és tremendum - feltárulását egy olyan korban, amely egyszerre vált érzéketlenné a lelki-szellemi valóságok iránt; veszítette el saját évezredes kultúrkincsének értelmezési kulcsát, és amely mégis - miközben kozmikus méretűre tágította tudományos érdeklődésének határait- értetlenül áll a lét titkának alapvető kérdései előtt. Ma egy olyan sorozatot indítunk Zenei Kincsestárunk hallgatói számára, amely Arvo Pärtnek, a kontemplatív szakrális zeneszerzés legnagyobb élő szerzőjének műveiből válogat. Az észt származású mester életművének legnagyobb része liturgikus szövegek értelmezésére vállalkozik, de szerzeményeinek összessége is az emberi egzisztencia forrásainak elmélyült, szemlélődő feltárására vállalkozik. Hangzásvilága a zeneirodalom –minden esetben szakrális indíttatású- gyökereihez vezet: eredeti módon, a huszadik-huszonegyedik századi ember támasznélküliségének érzékeltetésével –így gyakorta meglepő hangszer- és képzettársításokat alkalmazva- fog hozzá, hogy ráhangolódjon a jelenségek változékonysága alatti állandó isteni valóság mindig újszerűnek mutatkozó, mégis időtlen harmóniáira. Mindebből kitetszik, hogy Pärt meditatív alkotómódszere egyszerre zenei és egyszerre emberi-egzisztenciális kísérlet - utóbbi tekintetben az evangélikus puritanizmus és az ortodox miszticizmus tekinthető fő ihletőjének. Zenei tekintetben pedig a reneszánsz előtti skálák, a középkori énekelt zene. Sokszor a harangszó meditatív kongását idéző stílusát Tintinnabuli-stílusnak nevezi: az elhangzó hangok utózengései hosszan hullámzanak a továbbhaladó szólamok alatt - ez valami légies elemelkedés érzetét kölcsönzi a Pärt-műveknek. A harangok szava pedig - miként a köznapi használatban is - éppen a halál közelségének és a halál utáni élet diadalának kettősségét zengi. Figyelemreméltó végül, hogy legtöbbször a szent szöveg ritmusa határozza meg a dallam ütemét, így az énekelt hangban mintegy az Ige ölt testet. Arvo Pärt zenéje így talán a zenei aszketizmus kifejezéssel jellemezhető a legtalálóbban, és Pärtnek sikerül –az egész zenetörténetben kimagasló módon- kollektív élménnyé tenni a művészi-vallási elmélyülés tanulságait. Zenéje egyetemes titkokkal szembesíti a kortársat, amelyek a komponista kontemplációjában hittikokként tárulnak fel.
Hallgassuk meg most Arvo Pärt Missa Sillabicáját Paul Hillier és a Theatre of Voices megindító felvételéről.

Ezután a kortárs szakralitás korszakos alkotójától Misereréjének egy részletét játsszuk le. "Könyörülj rajtam, Uram, nagy irgalmasságodban" - zengi az Anyaszentegyház évezredes liturgiája. Megragadó Pärt zenei elképzelésének őszintesége: a siralmak völgyéből felfohászkodó, újra meg újra erejüket vesztő emberi sóhajok mellé fafúvók és orgona-akkordsorok diszkrét, tapintatos kísérete szegődik társul, míg a halátánc-téma a középkori mesterek mély megrendültségével tárja Isten elé a bűnös emberiség nyomorát. Paul Hillier ezúttal a Hilliard Ensemble élén vezényli Pärt Misereréjét.

Missa Sillabica
1. Kyrie
2. Gloria
3. Credo
4. Santcus
5. Agnus Dei
6. Ite Missa est - Theatre of Voices, Paul Hillier
7. részlet a Misereréből - The Hilliard Ensemble, Paul Hillier