Herbert von Karajan vezényletével ma a zenetörténet két, egymástól meglehetősen távol álló alkotásába nyerünk bepillantást. Ha valami összekapcsolja a XVIII. századi bécsi reformopera hangadója, Christoph Willibald Gluck és a huszadik századi olasz klasszikus zene meghatározó mestere, Ottorino Respighi muzsikáját, az a klasszikus, kiegyensúlyozott forma, a letisztultság és a méltóság alaptónusa. Elsőként Gluck Orfeusz és Euridice című operájából halljuk az első felvonást a Bécsi Operakórussal és Filharmonikusokkal. A halott hitvese után az Alvilágba leszálló költő mítosza rendre visszatér az irodalomban és az operaszínpadon. Nem véletlenül, hisz a végzet hatalmát lantjának hangjával megtörő Orfeusz a költészet, az emberi szellem hatalmát szimbolizálja. No és a szeretet, a hűség örök erejét hirdeti. Gluck megzenésítése a XVIII. század szellemiségének megfelelően a méltóság és a nemesség értékeire helyezi a hangsúlyt – az Alvilág komor félhomályában. Orfeusz szólamát ezúttal mezzo énekesnő, a kiváló Giulietta Simionato, Ámor istent Graziella Sciutti szólaltatja meg.
Gluck Orfeuszának és a XVIII. század komor kulisszái közül vegyük utunkat az Örök Városba, Rómába. Ottorino Respighi Róma fenyőinek, olaszosabban fogalmazva píneáinak költészetét örökítette meg 1924-ben keletkezett szimfonikus költeményében. Respighi muzsikája a lehető leghűségesebben ülteti át az élet zsivaját a zene szigorú formai alakzataiba. A Villa Borghese, a katakombák, a Janiculum-domb és a Via Appia fenyői alatt jártunkban egy mozgalmas, ám antik szellemiségét is őrző világváros lelke tárul föl előttünk a zenei hangulatfestés modern fogásainak köszönhetően. Herbert von Karajan a Philharmonia Zenekart vezényli.
