Mai műsorunkban magyarázatot kaphatunk Sir Simon Rattle birminghami sikereinek néhány titkához, amelyek a zenekart a világelső egyikévé tették, a dirigens számára pedig megnyitották az utat a Berlini Filharmonikusok élére. Sir Simon Rattle párhuzamosan dolgozott a klasszikus alaprepertoár eredeti értelmezésén, miközben fáradhatatlanul népszerűsítette a kortársi szerzeményeket. Ez a kettősség minden bizonnyal hozzájárult a régebbi művek friss és eleven értelmezéséhez, közelítésükhöz a ma világához. Hasonlóképp fontos összetevője a birminghami sikereknek, hogy a karmester bátran hívott meg fiatal, jószerével ismeretlen szólistákat. Az idő őt igazolta: a közös felvételeiken szinte ismeretlenként felbukkant művészek mindegyike szép karrierrel hálálta meg Rattle bizalmát. Mielőtt egy népszerű Beethoven-zongoraversenyt hallgatnánk meg, lépjünk egy ismeretlen, mégis izgalmas zenei világ útjaira a japán Toru Takemitsu kalauzolásával. A 1930 és 1996 között élt zeneszerző csak kamaszkorában találkozott a nyugati zenével. Alig telt azonban bele egy évtized, és Igor Sztravinszkijt is lenyűgözte Requeimjével. Takemitsura egyaránt hatott Debussy, Messiaen, Cage és a tradicionális japán zene, de filmzeneszerzőként is sikerre vitte. Zenéje a nyugati és a keleti szellemiség sajátságos ötvözetét kínálja. 1983-ban komponált, sejtelmes szerzeményét, Az álom sarkáig című szimfonikus fantáziát Julian Bream gitárszólójával halljuk.
Takemitsu fantáziája után Beethoven Opus 15-ös, C-dúr, 1. zongoraversenye hangzik föl a birminghamiek és Lars Vogt életteli felvételéről, Glenn Gould kadenciáival.
