Sir Simon Rattle birminghami felvételeinek sorában ma éppúgy ízelítőt kaphatunk a karmester és az együttes közös védjegyének mondható, kivételesen gazdag zenekari hangzásból, mint a modern zene értelmezéséhez szükséges eredeti látásmódból. Elsőként minden idők egyik legínyencebb hangszerelőjétől, Debussytől hallunk két tételt a Képek sorozatából: Gigues illetve Tavaszi körtánc.
Debussy két Képe után most a huszadik századi angol komolyzene nagy fenegyerekétől, Benjamin Brittentől következik egy eredetiségben nem szűkölködő szerzemény. Amint címe is elárulja, a 68-as opusszámú Csellószimfónia szakít a hagyományos műfaji korlátokkal. Egyes tételei is meghökkentő formákra utalnak – elég csak a passacaglia megnevezést nyert zárótétel „Andante allegro” jelzésére gondolnunk. Gyökeresen modern zene következik, a huszadik századi ember elidegenedésének, kivetettségének számos lenyomatával a partitúrán. A szólista Truls Mork.
