A száz éve született Leonard Bernstein és a New York-i Filharmonikusok Csajkovszkij-felvételeinek sorában ma a 3., D-dúr szimfóniában gyönyörködhetünk. A komponista egy hete halott, második szimfóniáját két esztendővel követte ez az 1875-ben bemutatott, öttételes mű, és ahogy az előzőhöz hozzátapadt a „Kisorosz” jelző, úgy ez is hamarosan alcímmel vált ismertté, méghozzá „Lengyel” szimfóniaképpen. Ennek oka a zárótétel polonéz formája. Csajkovszkij ugyanakkor ezúttal sem mond le az orosz folklór népdalszerű, panaszos hangjáról. Ez mindjárt a sokak által gyászindulónak tartott nyitótételben kiütközik, de még a szerző által németesnek nevezett, keringőritmusú második tételen is végigvonul. A harmadik, Elégiának nevezett tétel balladaszerű, mélabús témája, akárcsak egy komoran hömpölygő folyó a végeláthatatlan orosz síkságon. Mi több: Csajkovszkij még a feszes Scherzót is kozákos színekkel tölti meg.
