A vasárnap muzsikusa a következő néhány alkalommal egy olyan magyar karmester, akinek pályája kiválóan példázza a magyar muzsikussorsot a viharos huszadik században. Az 1907 és 1984 között élt Ferencsik János méltán kerülhetett volna be a világklasszis magyar karmesterek – Ormándy, Széll, Solti, Fricsay, Reiner, Doráti – panteonjába. Hadiárva lévén a tízévesen már templomban orgonáló és hegedülő csodagyermek zeneakadémiai tanulmányok helyett hamar pénzkereset után nézett. Az Operaház korrepetitoraként azonban hamar bizalmat szavaztak neki, mi több, huszonévesen már Bayreuthban és Salzburgban asszisztálhatott bálványozott példaképei: Fritz Busch, Erich Kleiber és Arturo Toscanini produkcióiban. Hazájának sohasem volt képes végképp hátat fordítani. A vészkorszakot belső emigrációban töltötte, majd csalódottan vette tudomásul, hogy a háború utáni zenei élet élére külföldről hívtak karmestert, Otto Klemperer személyében. Ekkoriban a bécsi Staatsoper nyújtott számára szakmai menedéket. 1953-ban végül kinevezték operaházi főzeneigazgatóvá, az Állami Hangversenyzenekar élén pedig három évtizeden keresztül bizonyította be, hogy a vasfüggöny innenső oldalán is elsőragú komolyzenei élet bontakozhat ki. Együttesével a világ minden jelentős hangversenytermében sikert aratott. 1956 szilveszterestéjén lázadás számba menő hangversenyt vezényelt a Zeneakadémián Beethoven Egmont-nyitányával és gyászos Eroica-szimfóniájával. Ma elsőként Mozart 2., Esz-dúr kürtversenyét dirigálja. A szólista Friedrich Ádám.
Ferencsik elsősorban a bécsi klasszika világában érezte otthon önmagát. Ennek jegyében Mozart után most Beethoven: a Sors-szimfóniaként ismert 5., c-moll szerzeményt halljuk.
