A Leonard Bernstein vezényelte New York-i Filharmonikusok a huszadik század egyik legsokoldalúbb alkotója, Sosztakovics arcéléhez adnak hozzá újabb árnyalatokat. A sztálini rendszer által sarokba szorított, korának minden szorongását átélt zeneszerző palettája a groteszk és kihívó hangvételtől a démoni sötétségig terjed. 6., h-moll szimfóniája ez utóbbit dokumentálja. Noha a szakirodalom nem fukarkodik a lírai és az elégikus jelzőkkel, ez az 1939-ben bemutatott szimfónia sokkal inkább a sötétség térhódítását teszi érzékletessé.
Sosztakovics szorongással teljes 6. szimfóniája után térjünk a szimfónia hőskorába, amikor a nagyzenekari hangzás a reprezentáció, a fényűzés céljait szolgálta. Bernstein és a New York-iak a 104., D-dúr, Londoni Haydn-szimfóniát játsszák, a menüett nélkül.
