Leonard Bernstein és a New York-i Filharmonikusok ma egy igen nagylélegzetű szimfóniát mutatnak be. A komponista a szélsőségeiről és ellentmondásairól ismert Dimitrij Sosztakovics. A XX. század egyik legnagyobb zeneszerzőjét nem csupán a szovjet éra meghökkentő körülményei tették lázadóvá. Zenéjében a legmélyebb tragikum váltakozik szarkasztikus érzésekkel. Amikor Brittennek ajánlott, 14. szimfóniája elkészült, a szerző úgy fogalmazott: minden korábbi műve előkészület volt erre a szerzeményre. És csakugyan: a komor és frivol hangvétel mindvégig egymást kíséri a műben, amely ráadásul bátran kitárja a szimfónia lehetőségeit a szimfonikus dalciklus irányában. A mű hallatán azonnal föltűnik, hogy Sosztakovics előtt Muszorgszkij A halál dalai és táncai című ciklusa lebegett példakép gyanánt. A 14. szimfónia is a halál, az elmúlás gondolata köré szerveződik négy költő – Lorca, Apollinaire, Küchelbecker és Rilke versei - nyomán. Muszorgszkij mellett persze Mahlerről sem feledkezhetünk meg: Sosztakovicsot megelőzően talán egyedül ő fogalmazta meg az emberlét mély tragikumát ennyi szatirikus felhanggal, mégis őszinte kétségbeeséssel. Az sem mellékes szempont, hogy Sosztakovics 14. szimfóniája épp Csehszlovákia lerohanásának idején íródott, egy sok gyötrelmet átélt zeneszerző jajkiáltásaképpen. S végül egy zenetörténeti körülmény: Sosztakovics igen előremutató módon hangszerelte a művet, amikor a vonószenekar mellé ritka ütőhangszerekből álló együttest írt elő. Bernstein Teresa Kubiak és Isser Bushkin közreműködésével készült felvételét a mű egyik legjobb előadásaként tartja számon a kritika.
