A száz esztendeje született Leonard Bernstein és a New York-i Filharmonikusok előadásában hamarosan fölcsendülő szerzeményt közismert melléknevén kívül semmi sem fűzi a karácsonyi ünnepkörhöz. Patakcsobogás, réten száguldó szellők, tornyosuló felhők és nyári zápor – csupa életteli kép, hangokban elbeszélve. Ludwig van Beethoven 68-as opusszámú, 6., F-dúr szimfóniája, ismertebb nevén a Pastorale szimfónia nem abban az értelemben használja a pásztori jelzőt, ahogyan azt a barokk mesterek tették. A barokk concerto, amely előszeretettel idézte meg a falusi élet idealizált képeit, meghitt és békés lassútételeket nevezett pastorale-nak. Magától értetődő, hogy nagy Jézus-oratóriumában, a Messiásban Händel ugyancsak pastorale-lal jeleníti meg a Megváltó álma fölött őrködő pásztorokat. Beethoven Pastorale-szimfóniája jóval inkább a felvilágosodás ember- és természeteszményének hű tükre: immár nem az árkádiai pásztorvilág, hanem a körülöttünk lélegző gazdagság mutatkozik ártatlannak és békésnek. A futó vihart kakukkszó váltja fel, amely a pásztor hálatelt énekét vezeti be – és a mű csakugyan kakukktojás a Beethoven-életműben. Az ember magányának és gigászi küzdelmeinek komponistája – tőle szokatlan módon –, szinte a programzenék vagy a szimfonikus költemények módján, festői eszközökhöz folyamodik, hogy megjelenítse a világ lebilincselő szépségét. Ha tehát a szimfónia nem is a Megváltó jászlához sereglő pásztorokról kapta nevét, méltán hallgathatjuk mégis az egész teremtett világ himnusza gyanánt. Kívánunk Önöknek békés ünnepi készülődést!
