A vasárnap muzsikusa, a száz esztendeje született Leonard Bernstein ma két, mifelénk jószerével ismeretlen szimfóniát mutat be a New York-i Filharmonikusokkal. Bernstein, aki híres volt a zenei elfogultságok és előítéletek iránti ádáz ellenszenvéről, a szimfonikus alaprepertoár etalon értékű megszólaltatása mellett ugyanekkora figyelmet fordított a huszadik századi zeneművek tolmácsolására. A ma fölhangzó két modern kori alkotás nem csupán azt bizonyítja, hogy a szimfónia műfaja még a nyomasztó örökség terhe alatt is képes új tónusban feltündökölni, de azok számára is kellemes meglepetéssel szolgál, akiket az atonális irányzatok gyanakvóvá tettek a kortárs zenével szemben. A két briliáns, izgalmas és láttató erejű szimfónia közül az első, g-moll szerzeményt az 1869 és 1937 között élt, francia Albert Roussel írta 1930-ban. Roussel egyformán tanulékonyan figyelte Debussy, Szravinszkij, d’Indy és Debussy valamint az Indiai-tenger szigetvilágában élő népek egzotikus zenéjét, amelyet haditengerész korában ismert meg közelről. Az eredmény, Roussel 3. szimfóniája meglehetősen eklektikus, ugyanakkor színpompás és gazdag világ.
Az elhangzott, 3., g-moll Roussel-szimfónia után Bernsteinék az 1896 és 1989 között élt amerikai Virgil Thomson hasonlóan látványos és mozgalmas, e-moll szimfóniáját játsszák. A Kansas Cityből származó komponista ugyancsak rajongott Sztravinszkij muzsikájáért. A Párizsban, Nadia Boulanger növendékeként töltött másfél évtized meghozta számára Satie és a modernista Hatok barátságát. Amerikába visszatérve aztán a filmzenék, a spirituálék és a musicalek zenei nyelve társult a gyermekkorában megismert baptista himnuszok emléke mellé. Szimfóniája így egyedi keveréke az európai műzene haladó törekvéseinek és az amerikai könnyűzenének.
