A vasárnap muzsikusa, a száz esztendeje született Leonard Bernstein ma ismét egy viszonylag ritkán hallható szimfóniát játszik a New York-i Filharmonikusokkal. Aligha véletlen, hogy hanglemez-életművében Bernstein tág teret szentel a késő romantika és a modernitás határán élt finn zeneszerző, Jan Sibelius számára. Sibelius 2. szimfóniája bízvást lehetne színpadi kísérőzene vagy balett is balladisztikus kezdőtónusával és feszültségteli hangsúlyváltásaival. Habár Sibelius az osztrák-német zene bűvöletében ért zeneszerzővé, Brahms iránti csodálata pedig határtalannak mondható, a finn folklór és az északi népek képzeletvilágát betöltő tengeri legendák láttató erejű, szinte filmzenei változatosságot kölcsönöznek ennek az 1901-ben keletkezett műnek. Noha a mű alaphangneme a fényes karakterű D-dúr, mégis a sötét babonák közegébe vezet. Kavargó árnyak, föltarajozó hullámok, baljós sejtelmek, veszedelmes kalandok – Jan Sibelius 2. szimfóniája igazi, újra fölfedezendő remekmű.
