A vasárnap muzsikusa, a száz esztendeje született Leonard Bernstein ma Johannes Brahms opus 73-as, 2., D-dúr szimfóniáját vezényli a New York-i Filharmonikusok élén. Ez a lenyűgöző látképként ható szimfónia, amely mintha a hegyek megingathatatlan nagyságát és nyugalmát sugározná, csakugyan a természet élményében fogantatott. Brahms a szimfónia keletkezésének idején, 1877 nyarán a Wörthi-tó partján üdült, és elbűvölte az osztrák táj és kedély. Később ő maga vallott úgy, hogy a darab annyira vidám és kedves, mint valami ifjú házaspárnak szóló ajándék. Bármint van is, a második Brahms-szimfónia hallgatóját csakugyan magával ragadja a nyugalmasan áradó melódiák lágysága és oxigéndús tágassága. E tekintetben a szerzemény némileg egyedül áll a tépelődő Brahms életművében. Egyesek Beethoven 6., Pastorale-szimfóniájához szokták hasonlítani, és egyáltalán nem alaptalanul. „Ami itt elénk tárul, az mosolygó élet, boldog, hömpölygő áradás és virágzás” – írja a műről La Mara. Tóth Dénes pedig a zárótételről állítja: „Úgy dagad, árad ez a végtelennek tűnő dallam, mintha a költő boldogan magához akarná ölelni az egész világot.” A szimfóniát magyar karmester, Richter János mutatta be Bécsben, 1877 decemberében, hatalmas sikerel. Kedves Hallgatóink! Kívánunk Önöknek derűs utazást Johannes Brahms 2., D-dúr szimfóniájának képzeletbeli tájain!
