A száz esztendeje született Leonard Bernstein és a New York-i Filharmonikusok ma a bécsi szimfónia aranykorának két fénypontját elevenítik föl Elsőként Joseph Haydn 95., c-moll szimfóniáját halljuk, ezúttal a Haydn idejében elengedhetetlen menüett nélkül.
A 95., c-moll Haydn-szimfónia keletkezése után mintegy nyolc évtizeddel a bécsi ízlés alaposan megváltozott, a szimfóniák tekintetében is. Beethoven után elvárássá vált az elsőrangú gyönyörködtetés helyett az autonóm gondolat, a személyes hang keresése. Habár 3., F-dúr szimfóniájának nyitótételében fölfedezhetjük a keringő fővárosának atmoszféráját, az ötvenesztendős Brahms igazán nem marad adósunk a filozofikus hanggal és elmélyültséggel. Noha a második tételt egy levelében maga Brahms az idilli természet lenyomatának minősítette, a mű egésze jóval inkább az univerzális gondokkal vívódó XIX. századi, késő romantikus ember lelki portréja, a középkorú férfi küzdelmeinek kifejezője. A művet a magyar Richter János vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusok élén.
