A vasárnap muzsikusa

1-3. Ha a nagy Bach nem jelenik meg a zenetörténet színpadán, a német barokk csúcspontját Buxtehude neve fémjelezné. Ha föl nem kapaszkodik mellé egy nyolcesztendős fiúcska az orgonapadra, alighanem a nagy Bach legkisebb fia, Johann Christian volna a XVIII. századi muzsika legnagyobb megújítója. Csakhogy a történelem nem várt meglepetésekkel szolgál. A mai vasárnap muzsikusa a gáláns stílus legnagyobb mestere, a londoni Bach, Johann Christian. A kis Mozart nagy barátja, a legifjabb Bach-fiú kakukktojásnak számított a nagy Bach családjában. Először is katolizált. A komponálás mesterségét pedig –otthagyva az atyai házat- Milánóban igyekezett a divatos igényeknek megfelelő módon elsajátítani. Egy sor kiváló olasz muzsikus példáját követve végül Londonban telepedett meg, lévén az angol főváros az akkori világ legjövedelmezőbb zenei tőzsdéje, ahol a legkiválóbb európai muzsikusok léptek a kevés hazai pályatárs és a leghíresebb import-komponista, Händel örökébe. A kis Mozart Johann Christiantól leste el, hogyan írják a nagyok a kecses, olaszos szimfóniákat. Igaz, a két barátnak volt még egy közös szenvedélye: az opera. A Simon Standage vezette Régizene Akadémiája most a nyitányt játssza az Adriano Szíriában című operából. A művet 1765-ben mutatták be Londonban, nem is csoda, hogy barokkos tónusa a gyermekkori Mozart-szimfóniák és a fiatalkori milánói operák hangulatát idézi.

4. Mester és tanítvány 1788-ban, Párizsban találkoznak újra. Mozart épp itt, Párizsban köt szorosabb ismeretséget a simfonia concertante műfajával. A szórakoztató zenénél szimfonikusabb, ám a szimfóniánál szólisztikusabb műfaj egyik remekművét éppen Johann Christian Bach írta fuvolára, oboára, hegedűre és csellóra. Kezdőtétele világosan fölismerhető Mozart egyik salzburgi templomi szonátájában, de a direkt idézetnél fontosabb talán a szólóhangszerek és az együttes elegáns kezelésének példája. A Larghetto második tétel következik most, a szólisták: Rachel Brown, Frank de Bruine, Simon Standage és David Watkin.

5-7. Mozart mindig nagyrabecsüléssel nyilatkozott londoni barátjáról. Amikor 1782-ben hírét vette halálának, úgy fogalmazott, hogy nagy muzsikust veszített el a világ. Ez akkor is így van, ha a tanulékony Mozart végül túlszárnyalta mesterét. A most következő, Esz-dúr szimfónia azonban állja az összehasonlítást. Érdekessége, hogy –hasonlóan a 239-es salzburgi serenata notturnához- ez is kettős zenekarra íródott. Nem olyan humorral, mint a szarkasztikus Mozart-darab, viszont hátborzongató fokozásokkal. Az 1779-ben, Londonban bemutatott darabot Mozart 1782-beli Haffner-szimfóniája egyik ihletőjeként tartják számon – a feltételezések szerint e mű megidézésével állított emléket atyai jóbarátjának. Johann Christian Bachtól tehát két zenekarra írott Esz-dúr szimfóniájával búcsúzunk.