A vasárnap muzsikusa

1. A száz éve született Veress Sándor zeneszerzőről méltatlanul keveset hallani centenáriumán. Méltó, hogy a magyar szabadságharc leverésének emléknapján rá emlékezzünk. Aligha túlzás, ha azt állítjuk: a mai vasárnap muzsikusa 1949-es távozásával nem csupán hazájából, de kulturális emlékezetünkből is visszavonhatatlanul távozott. Pedig az „emlékezet emigránsa”, aki 1992-ben halt meg Bernben, egész életén keresztül hű maradt az esztétikai gyökerekhez, amelyek Bartók, Dohnányi és Kodály modern magyar zenei univerzumát táplálták. Veress Sándor is a századelős neoklasszika közegében talált rá az avantgard és a folklorisztikus tájékozódás kettős forrására. Bizonyára maga sem sejtette, hogy 1932-ben szerzett hegedű szólószonátájában a magyar sorskivetettség érzése szegődik mellé egy életre. A második tételt, az Áriát Takács-Nagy Gábor és Várjon Dénes játssza.

2. Veress Sándor már a háború előtti években kivívta a művelt világ csodálatát azon szerzeményeivel, melyeket Végh Sándorral alkotott duójuk mutatott be egyebek közt a velencei biennálén. A nógrádi verbunkos feldolgozását közösen alkották: Veress a zongora-, Végh a hegedűszólamot. Takács-Nagy Gábor partnere Várjon Dénes.

3-5. Lukin Márta most három József Attila-versfeldolgozást kelt életre: Reménytelenül; Várlak; Emberiség. A dalok 1945-ben keletkeztek, és ugyancsak fontos szerepet játszottak a hamarosan emigrációba kényszerülő komponista identitásának megőrzésében.

6. Veress Sándortól az 1935-ös keletű, Pártos Ödön hegedűművész számára dedikált hegedű szólószonáta Adagiójával veszünk búcsút. A barokk műforma és a népzenekutatói munkásság tanulságai megdöbbentő erővel fejezik ki a magányt: egy nép és egy nép nagy komponistájának magányát. Takács-Nagy Gábor hegedül.