A vasárnap muzsikusa

1-2. Böjtre fogott múzsák. Vezeklő műkedvelők. Bizony, ilyesmire is akad példa a keresztény zenetörténetben. Nem is akármikor: a zenei gyönyörűségek legteljében, 1703-ban. Az új évszázadot jubileumi szentév nyitotta meg, és az ünnepségek csak úgy tobzódtak az újonnan divatba jött zenei látványosság, az opera csodáiban. A muzsikaszót azonban hamarosan elnyomta a katolikus Spanyolországot feldúló örökösödési háborúk robaja. Nem sokkal ezt követően Rómát két súlyos földrengés rázta meg, így a Szentatya, XI. Kelemen végül szörnyű vezeklést rótt ki a Szent Városra: kiközösítés terhe alatt betiltotta az operajátszást. A frissiben virágzásnak indult műfaj mindaddig igyekezett az egyházi év beosztásához szabni saját szezonját: advent után Karácsony nyitotta meg a téli operai évadot, a Nagyböjtöt zárt kapuk mögött töltötték az operaházak, s mire a nyár eleji operaszezont lezárta a hőség, immár csak az ősz közeledtét várták komponisták, énekesek és impresszáriók, hogy az újabb adventig sikerre vigyék legújabb darabjaikat. A pápai tilalom most egyszeriben véget vetett ennek a bevált időbeosztásnak. Mit tehettek a zenés színház művészei? Olyasmit kellett kitalálniuk, ami nem esik ugyan a pápai rendelet hatálya alá, mégis szolgáltat némi zenei élvezetet a böjtre kényszerített műkedvelőknek. Így alakult ki a XVIII. század első évtizedének sajátos római műfaja: a dramatikus oratórium, e szakrális operaféleség, amelynek szent cselekménye mögé rejtve bizony lankadatlanul tovább ápolgathatták bájaikat a zenei múzsák... Cecilia Bartoli és a Marc Minkowsky vezette Louvre Muzsikusai ma eme álruhás operák csodáit csillantják föl a vezeklő Rómából. Kezdetképpen mindjárt két, szépségben egymással vetekedő ária szólal meg Alessandro Scarlatti oratóriumából, amely a Rózsafüzér Királynőjét dicsőíti megejtő hangjaival. Előbb a Remény, majd a Szeretet áriája csendül fel.

3. Antonio Caldara, a bámulatos velencei mester is kivette részét a tilalomszegésből. Egyenesen a nagyböjt idejére tűzték ki Az ártatlanság győzelme című oratóriumának bemutatóját. Szent Eugénia meseszép áriája a római kori Egyiptomba ringatta hallgatóságát – ártatlanság ide vagy oda, egy valóságos szerelmi történet kellős közepébe… Igaz: a szent ebben az áriában épp elküldi a titokzatos ifjút, aki hajszál híján megzavarta vezeklését.

4. A Szentföld egzotikuma Alessandro Scarlattit sem hagyta érintetlenül: balzsamos júdeai szelek lengenek a Nabukodonozor idején játszódó Sedicia, Jeruzsálem királynője című oratórium hangjegyei fölött. Cecilia Bartoli Ismaele áriáját énekli.

5. Álruhás barokk operaáriáink sorában az utolsó egy olyan szentet idéz meg, aki minden bizonnyal megértő mosollyal fogadta volna, hogy a muzsikusok csalárdul megszegték az operajátszást érintő pápai tilalmat. Igaz: a zord szigor hamarosan enged, hisz 1709-ben már az ifjú Händel is operát ír Rómában, a komponisták azonban egyelőre jobban teszik, ha összekacsintanak egyik-másik vajszívűbb égi pártfogóval. Alessandro Scarlatti így is tesz: 1705-ben, Ottoboni bíboros palotájában bemutatott oratóriumának főhőse Néri Szent Fülöp…