A vasárnap muzsikusa

1-4. „Ő ennek a latin-római világnak az utolsó áldozata” - gúnyoldódott apósa legnagyobb alkotása fölött Wagner. Liszt Ferenc a földi bálványok korában szegődött a megváltó Krisztus szószólójául. Különös, de a romantika, az elragadtatás e nagy divatkorszaka csupán hírből ismeri a misztikus istentapasztalatot. Talán a romantika evilágiságában gyökerező szorongás a magyarázata, miért faggatja Liszt mindegyre a régiek egyházi muzsikáját. Lassus, Palestrina, Allegri, Bach mind sorra kerülnek. Mi több: a pápai állam szimbolikája, a katolikus fellegvár, az évezredes Civitas Dei tapasztalata újra meg újra arra készteti a komponistát, hogy zenei keretet adjon a hitelvek bizonyosságának. Zenei reformgondolatai nem lelnek egyöntetű tetszésre. Egyik kései levelében keserűen végez számvetést: „Az egész világ ellenem van. A katolikusok azért, mert úgy vélik, egyházi zeném túl profán, a protestánsok azért, mert számukra zeném katolikus, a szabadkőművesek túl klerikálisnak érzik a zenémet; a konzervatívoknak forradalmár vagyok, a ’haladóknak’ ósdi jakobinus.” Liszt azonban váltig hitte, hogy a zene isteni misztériumot közvetít. „Minden mulandó, csak Isten szava marad örökkévaló – mondta egy alkalommal Wagnernek -, s az Isten szava a géniusz alkotásaiban nyilvánul meg.” Krisztus-oratóriumát összegző hitvallásnak, monumentális prédikációnak szánta. Szimfonikus költeményeinek hős-mondái, a Faust- és a Dante-szimfónia és a szentlegendák után itt foglalja zenébe mindazt, amit prófétai küldetésről, reményről, igazságról és az élet isteni céljáról hisz és gondol. Mi sem jellemzőbb Liszt nézeteire, mint hogy gazdagon sző művébe liturgikus zenei elemeket. Az izajási szózatot követő, gyöngéd Karácsonyi szimfónia után két, gregorián ízű tételt hallunk majd: A nyolc boldogság meghirdetését és a korábbi kórusműből alakított Miatyánkot. Válogatásunkat Az egyház alapításának felemelő tételével zárjuk, amelyben Liszt korábbi Pápai himnuszát is visszaidézi. Az éveken át gonddal tökéletesített alkotást 1873-ban mutatták be előbb Weimarban, majd a pesti Vigadóban. Most a Rotterdami Filharmonikusok, a Szlovák Filharmonikus Kórus és Tom Krause felvételéről idézünk, James Conlon vezényletével.