Az egy esztendeje elhunyt Jean Guillou, a huszadik század második felének egyik legjelesebb orgonaművésze úgy szerkesztette meg a Bach-életművet reprezentáló albumait, hogy a program a maga sokoldalóságában állítsa elénk minden idők legnagyobb egyházzenészét. Hisz ne feledjük: Bach mindenekelőtt templomi orgonista, a liturgikus zene és az istendicséret odaadó szolgája volt. Nem mellesleg pedig minden idők legleleményesebb zenei gondolkodója, aki ámulatba ejtő fantáziával volt képes a kezébe került zenei anyagot olyan kompozícióvá fejleszteni, amit csak az alkalom megkívánt. A legszabadabb persze a saját bemutatásra szánt, virtuóz orgonaművek esetében lehetett, amikor kezét - és lábát – nem kötötték meg az egyházi év ünnepei által diktált rendszabályok. Mint az F-dúr Toccata és fúga esetében is, amely szinte templomi hangversenydarabnak mondható. A Toccata a leghosszabb és legrafináltabb Bach efféle szerzeményeinek sorában. Nem véletlen, hogy rajongói közt tudhatta Mendelssohnt és Albert Schweitzert is.
Jean Guillou most a Lipcsei korálelőjátékok közül szólaltat meg négyet. Habár ezek a nem túl terjedelmes szerzemények hozott anyag alapján, lutheránus népénekek témáira keletkeztek azzal a céllal, hogy tanítványai számára Bach megmutassa, mennyiféle módon szólaltatható meg egy-egy téma az orgonán, épp sokféleségük és leleményességük az, ami ámulatba ejtő.
A következő, c-moll Fantázia – amelynek fúgája csupán vázlatos alakban maradt az utókorra – Bachnak a francia muzsikában való jártasságára vall.
Következzék három remek kis korálelőjáték a Kirnberger-gyűjteményből.
A c-moll Preludium és fúga Bach ifjúkorának tanúja, amikor Bach Georg Böhm növendékeként ismerkedett a templomi orgonálás rejtelmeivel Lüneburgban.
Jean Guillou mára a Kirnberger-féle gyűjtemény két korálelőjátékával búcsúzik.
