Ezen a vasárnap délelőttön tovább barangolunk az egy esztendeje elhunyt, legendás francia orgonaművész, Jean Guillou felvételeinek világában. A barangolás kifejezés már csak annál is inkább indokolt, mivel Guillou ma a későromantika nagy francia mesterétől, César Francktól játszik. Aligha véletlen, hogy a művész központi szerepet szánt felvételeinek sorában Franck-albumainak. Amiképp Liszt a zongoramuzsika terén, Franck – részint épp Liszt hatására – az orgonamuzsika világában teremtette meg a szólóhangszeren megszólaltatható szimfonikus zene világát. Noha szimfóniákat és kamarazenét is szerzett, Franck elsősorban a későromantikus orgonamuzsika pápája marad mindörökre. Hatalmas, az orgona minden technikai lehetőségét és hangzásbéli gazdagságát szóhoz juttató szerzeményei méltó párként állíthatóak akár Brahms szimfóniái mellé: a modern kor felé haladó ember magányát és kiútkeresését fogalmazzák meg. Az sem véletlen, hogy egyik legismertebb műve épp a romantika egyik alapeszményét választja címeképpen. A Heroikus darabot Jean Guillou a párizsi Saint Eustache templom orgonáján játssza.
Ami az orgonamuzsika XIX. századi funkcióváltozását illeti, ezt mi sem példázza ékesebben, mint Franck három Korálja. Míg a nagy barokk előképek orgonára írott műveinek esetében a korál többé-kevésbé a liturgikus ének világához köthető, Franck három orgonakorálja a formától elvárható, emelkedett tónus mögött is a késő újkori ember tépelődését, biztonságkeresését, metafizikus nosztalgiáit fogalmazza meg a hangok nyelvén.
