A vasárnap muzsikusa

001-009. Robert Schumann és Frederyk Chopin. Ha a két, egyaránt 1810-ben született romantikus mester esztétikája között inkább találunk elérést, mint párhuzamokat, az éppen a romantikus mozgalmak káprázatosan sokszínű indíttatásait mutatja. Chopin, a lengyel csodagyermek húszévesen már érett komponistaként és bámult zongoristaként lépte át Párizs határát és a párizsi szalonok küszöbét. Ez a páratlanul érzékeny és beteges ember csak igen ritkán lépett pódiumra, és így a párizsi Pleyel teremben tartott valamennyi koncertje szenzáció számba ment, a zongora legnagyobb költője, a zongora éneklő karakterének nagymestere. Schumann, aki – kézbetegsége miatt – korán visszavonult a koncertezéstől, jóval elméletibb karakter, és ez nem csak zenei cikkein és esztétikai írásain, de muzsikáján is első hallásra észrevehető. Mai válogatásunkban mindkét komponista legnépszerűbb szerzeményeivel szerepel. Előbb Jean-Marc Luisada játssza el Chopin első két mazurkasorozatát, az opus 6-os és 7-es füzet összesen kilenc darabját. Chopin monográfusát, Barbara Smolenska-Zielinskát idézzük: „Más lengyel zeneszerzők is írtak mazurkákat zongorára már Chopin előtt, de a mazurkák csak Chopin zenéjében képviselnek művészi értéket és emelkednek a nagy, komoly alkotások rangjára. Zenéjének legmegrendítőbb, ugyanakkor a legeredetibb és (stílusukban és hangzásvilágukban) legnagyobb újítást jelentő darabjai közé tartoznak.” Az 1832-ben megjelent, Opus 6-os sorozat négy mazurkájának hangneme: fisz-moll, c-moll, E-dúr és esz-moll. Az opus 7-es füzet öt mazurkája 1824 és 1832 között keletkezett. Hangnemük: B-dúr, a-moll, f-moll, Asz-dúr és C-dúr.

010-012. Chopin opus 6-os é 7-es mazurkafüzetét követően zenekari muzsikával folytatjuk jubileumi összeállításunkat. Robert Schumann opus 54-es, a-moll zongoraversenyét Arturo Benedetti Michelangeli és a Svájci Olasz Rádió és Televízió Zenekarának 1956-ban rögzített koncertelvételéről játsszuk le, Hermann Scherchen vezényletével. A Drezdába költözést követően, 1845-ben befejezett koncertet, amely egy korábbi a-moll fantáziát teljesít ki három tételessé, a romantikus versenymű-esztétika foglalatának is nevezhetnők: szólójának patetikus, olykor rétori hangja dúsan adagolt zenekari tónusokon viharzik át. A tételek sorrendje: Allegro affetouso; Intermezzo Andantino grazioso; Allegro vivace.