1-4. Lengyel nemzeti táncformában szerzett műveit félretéve most egy olyan műfajhoz fordulunk, amelyet Chopin tett önálló szólóformává. Scherzo. A műfaj megnevezése olaszul tréfát jelent. A ¾-es ritmusú klasszikus táncforma, a menüett nem csak a barokk, de a bécsi klasszika szvitjeinek, szonátáinak és szimfóniáinak is jóformán elmaradhatatlan eleme. Az imitált táncforma azonban már a Mozart-szimfóniákban és kamaradarabokban az önállósulás útjára lép. E triószakaszaiban izgalmas kontrasztokat ígérő tételforma ugyanis bőséges alkalmat kínál a témák izgalmas, feszültségteli szembeállítására. Beethoven immár scherzónak nevezi a robbanásig feszes tételformát, Chopin pedig alighanem legszélsőségesebb négy szerzeményét nevezi így. Négy Scherzója élete eltérő szakaszaiban keletkezett – az Op. 20-as, 1., h-moll 1835-ben, a 2., opus 31-es B-moll 1837-ben, az opus 39-es cisz-moll harmadik 1839-ben, míg a negyedik, opus 54-es E-dúr csak 1843-ban készült el – kaleidoszkópjukban szinte az egész Chopin-életmű elénk tárul: lírai és démoni szakaszok, keringők, fantázia- és ballada jellegű témák váltják egymást. A négy Scherzót Maurizio Pollinitől halljuk.
5. Chopin négy Scherzója után most egy egy tételes korális alkotás hangzik el Schumanntól. A Goethe nyomán szerzett Requiem Mignonért 1849-ben készült, és a 98b opusszámot viseli. Edith Mathis, Christa Lehnert, Maura Moreira; Margarete Witte-Waldbauer, Robert Titzel, Meutlbergi Kamarazenekar és az Innsbrucki Konzervatórium Énekkara felvételének dirigense Robert Wagner.
