1-3. Schumann és Chopin közös emlékévében ma egy mesés szépségű versenyművel indítjuk válogatásunkat. „Zenés ballada” - jellemzi egy szakíró Robert Schumann opus 129-es, a-moll csellóversenyét, amelyet a komponista 1850. októberében, IV. szimfóniájának végső simításai közepette, alig két hét alatt szerzett. A szlávos szenvedéllyel nekirugaszkodó versenymű szólóhangszere voltaképpen összefüggő monológot játszik végig a három tételen, melyhez színpompás szimfonikus kíséret szegődik háttérképpen vagy ellenpontul jóval inkább, mintsem társként a rapszodikus nyitótétel, az elégikus adagio és a katonás finálé során. Schumann-nak egy Bockmühl nevezetű frankfurti csellista adott tanácsokat a szólam hangszerszerűségének kiteljesítéséhez, és az együttműködés eredményeképp - Clara Schumann szavaival - csakugyan jellegzetesen csellókarakterű muzsika született. A koncertet mégis csak a szerző halála után négy évvel, 1860-ban mutatták be Lipcsében. Most az eredeti, romantikus hangzást felidéző felvételen Christophe Coin és a Champs Elysée Zenekar játssza, Philipp Herreweghe dirigálásával.
4-6. Schumann a-moll gordonkaversenye után következzék Chopin korai, opus 71-es három Polonéze 1828-ból d-mollban, B-dúrban és f-mollban. A 17-18 éves szerző remekléseit barátja, Julian Fontana jelentette meg évekkel Chopin halála után. A pazar darabok – mint Barbara Smolenska-Zielinska megállapítja – gazdag és finom ornamentikájukkal, valamint a zongora eladdig ismeretlen hangszínárnyalataival kápráztatnak el – nem alaptalanul ejtették ámulatba már az ifjú Chopin rajongóit is. A zongoránál Anatol Ugorski.
7. Anatol Ugorski búcsúzóul az Adieu melléknéven is nyilvántartott b-moll polonézt adja elő.
