1-4. Minden idők legnagyobb hagyománytisztelője. Aligha túlzás, ha így nevezzük a romantika egyik legsokoldalúbb, és a kortársak szerint is minden bizonnyal legvirtuózabb felkészültségű komponistáját, Felix Mendelssohn-Bartholdyt. Haydnnal közös bicentenáriumuk alkalmával műsorra tűzött szerzeményeinek sorában ma egyik remekbe szabott kamarazenei szerzeményét, az 1825-ös keletű, opus 20-as, Esz-dúr Vonósoktettet mutatjuk be a Koppenhágai Kamaraszólisták felvételéről. A kezdőakkordok feszültségteli, elvágyódó, zaklatott atmoszférája vagy az Andante elégikus alaptónusa – mint Mendelssohnnál oly gyakran – hamar feloldódik, átszellemül a magasrendű játék, a klasszikus arányosság kiegyenlítettségében. A Scherzo és a Händel Messiásának egy rejtett idézetét is felvillantó záró Presto épp ezt a fegyelmezettséget, koncentrációt demonstrálja ámulatba ejtően virtuóz kamarajátékával.
5-10. Mendelssohn Vonósoktettje után üssük fel a második füzetét annak a gyűjteménynek, amely Haydn vokális művészetének apró ékköveit rejti. Az Angol Canzonetták 1796-ban kiadott első füzetét követően 1800-ban Haydn újabb, a korábbiaknál is figyelemreméltóbb hat dallal jelentkezik az angol balladák népszerű – egyebek közt a haydni példákra tekintő Beethoven által is ápolt műfajában. A második sorozat jóval kidolgozottabb a zongora és az énekszólam szereposztásának tekintetében a korábbi canzonettáknál. Ezúttal csak a második, A vándor című dal ihletője a csinos londoni sebész-özvegy, Anne Hunter; a további öt dal részben anonim szerzők dalaira, részben Metastasio szövegére keletkezik – a negyedik, „Szerelméről sosem szóla” kezdetű pedig egy Shakespeare-verset vesz alapul. Susanne Rydén előadásában tehát következzen Haydn hat újabb Angol Canzonettája: Matrózdal, A vándor; Vonzódás; Szerelméről sosem szóla; Megbéklyózó szemek; Beteljesedés. A fortepianónál Mark Tatlow.
