1-2. Felix Mendelssohn-Bartholdynak, minden idők talán legalázatosabb géniuszának gondos zenei előtanulmányai és tökéletes gentlemanhez illő neveltetése lehetővé tette, hogy alkotásaiban valamennyi korábbi komponista legfőbb erényeit magáévá téve úgy ragyogtassa fel, mintha saját képzelete csupán a tanítvány szerény gesztusa volna a nagyok tekintélye előtt. Orgonaműveiben Bach, vonószenéiben a régi francia mesterek, zongoraműveiben a kortársak, szimfóniáiban és kvartettjeiben pedig a klasszikus triász első számú tisztelőjének bizonyult. Két zongoraversenye talán a mozarti koncertműfaj esztétikumához áll a legközelebb, és hasonló megállapítást tehetünk két, egymástól több évnyi távolságban született zenekari kíséretes zongoramű hallatán, amelyeket egymás után lejátszva érdekesképpen mintegy Mendelssohn harmadik zongoraversenyeként is hallgathatunk. Az 1834-es keletű, 29-es opusszámú Esz-dúr rondó brillant és a négy évvel későbbi, opus 43-as h-moll szerenád és allegro szinte párhuzamosan keletkeztek a két zongorakoncerttel. A felfedezésként ható szerzemények előadói: Rena Kyriakou és a Bécsi Pro Musica Zenekar, Hans Swarowsky vezényletével.
3-7. Haydnnal folytatjuk bicentenáriumi zenés utazásunkat. A mester Angliát meghódoltató diadalútjának fontos állomása a Londoni szimfóniák nagyszabású sorozatnak egyik legünnepélyesebb darabja, a Katonaszimfóniának is nevezett G-dúr szimfónia, Haydn szimfóniái közt a századik. Haydn nem lévén katonás alkat – műveiben legföljebb a napóleoni háborúk csatazajának háttérszíneinek adva teret, mint a Háborús-mise vagy a Nelson-mise komponálásakor – ezúttal pedig jobbára a korabeli díszes regiment-processziók vagy talán még inkább a színpadi katonazenék tónusaival szolgáltat alapot a mű elnevezésére. A trombita fanfárjai és az üstdobok puffogása mellett jelentékeny szerephez jutnak benne a törökös, úgynevezett janicsárzenéből ismert, kedélyes harci zeneeszközök, mint a nagydob, a triangulum és a réztányér. Az Angol Kamarazenekar élén Jeffrey Tate.
