1-18. A reprezentáció muzsikusa. A hangok Rubense. A legnagyobb zenei dekoratőr. Bízvást nevezhetjük így a 250 esztendeje, 1759-ben elhunyt szász-angol zeneszerzőt, Georg Friedrich Händelt. A zenei logika transzcendens távlatainak felfedezője, Bach és a romantikus szívsóvárgás hangjainak komponistája, Antonio Vivaldi között csakugyan úgy áll ez az Európa-szerte elismert, üzleti tekintetben is megkerülhetetlen komponista, ahogyan Rubens józan életszeretete tekint ki tanulékony szemmel, ámde egyensúlyérzékéből mit sem veszítve egyszerre Tintoretto vagy El Greco egzaltáltságára és Rembrandt meg Tiziano elmélyültségére. Persze Händel sem vádolható érzelemmentességgel – emlékére szerkesztett sorozatunk a következő vasárnapokon remélhetőleg számos barátot szerez I. György udvari komponistájának. Zenei karakterének aligha találhatnánk hívebb jellemzését az 1743-ban, a Messiás csoda számba menő sikerét követően szerzett kantátájánál, a Dettingeni Te Deumnál, amely az angol seregeknek a franciák fölött aratott diadalát ünnepli. A jellegzetes barokk pompa mellett – amit a kezdőhangok alkalomhoz illő, katonás tónusa vezet föl – érdemes azonban odafigyelnünk az évszázados angol kóruskultúra tanulékony kezelésére is. A szólisták: Stephen Varcoe, Christopher Tipping, Harry Christophers és MIchael Pearce. A Westminsteri Apátság Énekkarát és az Angol Koncert Kamarazenekart Simon Preston dirigálja.
