A vasárnap muzsikusa

Bármily különös, a derűs Negyedik szimfónia kedvezőtlen fogadtatására rácáfolva Mahler zajos sikert arat 5., c-moll szimfóniájának 1904-es, kölni bemutatójakor. Igaz, ekkor már a bécsi Opera igazgatóját ünnepelték a komponistában, aki az öt tételes szerzeményt három gondolati szakaszra osztotta. A gyászindulót és a viharos második tételt a 2. és a 3. szimfónia küzdelmes, vívódó szellemisége hatja át. A Scherzóban – amelyet, műsoridőnk végessége miatt ezúttal mellőznünk kell - fordul a tendencia: Mahler maga egy üstökös csóvájához hasonlította a tételt. A két zárótétel mint a szimfónia harmadik gondolati szakasza igenlő, diadalmas polifon építmény. A tematika, Mahler filozófiai világa nem tér el az eddigi szimfóniákban megfigyeltektől, nem alaptalanul állapítja meg Jonathan Carr, hogy Mahler voltaképp egyetlen szimfóniát írt élete során. A Visconti Halál Velencében című filmjéből jól ismert Adagietto számos interpretációs és értelmezési nézetkülönbség forrása: a túlzottan lassú játék az elemzők szerint megfosztja a tételt az örömteli záró rondóra való előkészítés lehetőségétől. Csakhogy, mint Bruno Walter fogalmaz, az 5. szimfónia „szenvedélyes, vad, patetikus, lendületes, ünnepélyes, gyengéd” alkotás, „telve az emberi szív minden érzésével.” Walter, aki jelen volt a Mahler által dirigált premieren, az egyik leggyorsabb Adagiettót játszatja a New York-i Filharmonikusokkal. Most ez a muzeális felvétel szólal meg az 5. Mahler-szimfónia I.,II.,IV. és V. tételével.