Kedves Hallgatóink! Ha a 2010-es esztendőt nagy romantikusaink, Chopin és Schumann bicentenáriuma mellett Gustav Mahler születésének 150. évfordulója fémjelezte A vasárnap muzsikusa zenefolyamában, 2011-et ugyane zeneszerző másik jubileumával nyitjuk meg: Mahler 100 esztendővel ezelőtt távozott az örökkévalóságba. Beszédes kettősség: óhatatlanul is sokat elárul Mahler személyiségének és műveinek kínzó ambivalenciájáról. A 7. szimfóniát követő, részleteiben ma felhangzó újabb gigantikus mű legalább ennyire beszédes. Mahler, túl a Béccsel való szakításon és a New York-i opera- illetve koncertélet nagy sikerein és nagy mélypontjain, zsebében lesújtó orvosi eredménnyel, szinte paranoiás félelmek közt tekintett szimfonikus életműve folytatása elé. Állítólag úgy gondolta, hogy a Beethoven és Bruckner életművét lezáró kilences szám őt sem kerülheti el. Prófétai látomása utóbb igaznak is bizonyult. Legújabb nagy lélegzetű alkotásában mindenesetre kissé elhanyagolt műfajához, a szimfonikus dalciklushoz fordult. Dal a földről. Ez a címe szimfonikus zenekarra, baritonra és tenorra szerzett ciklusának, amelyet kínai költők versei – és néhol kínai hangsorok - ihlettek. Ismét jellegzetes modernkori tünet ez: a lét alapkérdései közt vívódó, Schopenhauert forgató zeneszerző szinte sorsszerűen fordult az ősi bölcsességhez. Kívánjuk, hogy ez az elmúlás árnyékában keletkezett, humánumtól és életszeretettől áthatott, megható alkotás váljon az Újesztendő méltó nyitányává. Műsorunkban a második dal kivételével végighallgatjuk a teljes ciklust. Peter Seiffert, Thomas Hampson és a Birminghami Szimfonikusok előadásában felhangzik: Bordal a Föld nyomorúságáról; Az ifjúságról; A szépségről; Tavaszi részegség; Búcsú. Sir Simon Rattle vezényel.
