Urunk dicsőséges föltámadásának megünneplésére tartsanak velünk a Versailles-i Királyi Kápolnába, ahol a megidézett korszakban, a XVIII. században nem csupán a káprázatos épületek és a lenyűgöző kertek, de az ünnepi szertartások is már-már a menny ragyogását varázsolták a földre. A hamarosan fölhangzó ünnepi motetták szerzője a Dijonban, 1683-ban született Philippe Rameau. A francia barokk egyik legnagyobb mestere több francia város székesegyházában szolgált orgonistaként. Itáliai útjain megismerkedett a legdivatosabb olasz zenei irányzatokkal, és miután Párizsban közreadta megejtő szépségű billentyűsdarabjait, nekilátott, hogy meghonosítsa a reprezentatív zenés tragédia műfaját. Rameau tragikus operái tekintélyesebbek, ünnepélyesebbek, mint az olaszok szeszélyes alkotásai. Nem csoda, hogy a királyi udvar számára szerzett motettái is méltóságteljesek és szertartásosak. A hallgató joggal érzi úgy, mintha a Napkirály udvarából a Mennyei Király udvarába szárnyalna a lelke, ahol tanúja lehet az égi karok ajkáról szálló, szüntelen istendicséretnek. Az 1750 körül szerzett motetták előadói: Jean-Paul Fouchécourt, Véronique Gens, Greta de Reyghere, Sandrine Piau, Hervé Lamy, Peter Harvey, Nicole Founié és a Le Concert Sprituel zenekara Hervé Niquet vezényletével.
